Mi motivál egy belga hajómérnököt, aki a világ bármely pontján nagyszerű, jól fizető állást találhatna, hogy a Gyimesekbe költözzön? Hogyan lehet ötvözni a hagyományos állattartást a nyugat-európai technológiával, hogy ez mégsem öltsön ipari méreteket?
Annyira szeretem az olyan történeteket, amiket az Élet úgy ír, mintha egy népmesét élnénk. Amikor először hallottam Jonasról, rögtön kíváncsi lettem rá, merthogy ez nem egy hétköznapi sors a XX. században: az ember megszületik valahol a fejlett Nyugaton és sok-sok tehetséget kap, amit képes szerte a nagyvilágban kamatoztatni. Majd egyszer körülnéz a lassan fejlődő kelet-európai, félig már Balkánnak mondható részeken és úgy érzi, ide hívja az Élet. Félreteszi a drága mérnöki diplomáját és elkezdi a lelkének kedves kecskéket nevelgetni, hogy sajtot készíthessen a tejükből.
Így találkoztam egy olyan nagyot álmodó, lélekkel teli emberrel, akinek a döntéseit előre nehéz megérteni, főleg, hogy mindenki Nyugatra akar menni, aztán amikor megláttam az udvarát a szép stílusos házzal, a két felújított csűrt, a mérnöki precizitással összerakott fain kis sajtüzemet a régi parasztházban mindent megértettem. Mesebeli világot teremtett, amiben jó lenni, még látogatóként is.
A flamandok földjéről származik, szakmája hajómérnök. Dolgozott már Dél-Afrikában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Új Zélandon és a nagyvilág más pontjain. Csíkszentmiklósi feléségével, Katával Svájcban ismerkedett meg, aztán együtt járták a világot, attól függően, hogy Jonast éppen hova szólította a munkája.
Nyaranta hazajöttek és gyakran kirándultak a gyimesek szerteágazó völgyébe, sőt többször még tánctáborban is részt vettek. Aztán eladó kis házat keresgéltek, mely otthonként szolgál számukra, amikor időnként hazalátogatnak Székelyföldre.
A választásuk egy szép régi parasztházra esett, jó nagy telekkel, gyönyörű kilátással a környező lankás hegyekre. Az épületet sajnos le kellett bontani, viszont az új építése során odafigyeltek arra, hogy helyi anyagokból épüljön és formája, nagysága illeszkedjen a hagyományos gyimesi stílushoz. A fenntarthatóságot is figyelembe véve a végeredmény egy szép fa borítású ház lett.
Nem sokkal az építkezés előtt kiderült, hogy gyermekük születik, így a következő nehéz döntés előtt álltak: hol legyen az otthon? Van néhány hely a világban, ahol szívesen élnének, de a legjobb feltételek egy boldog gyermek felneveléséhez Ugrapatakán egyértelműen adottak voltak.
A következő problémát a munka jelentette: csík környékén nincs kereslet a hajómérnökökre. Itt az embernek alkalmazkodnia kell a természet adta lehetőségekhez, úgyhogy Jonas gondolt egy nagyot és hobbijából, a sajtkészítésből üzletet épített. A régi 2 szobás, tornácos parasztházba kialakította patinás kis műhelyét, mindezt úgy, hogy a ház megőrizze stílusát és hangulatát; a csűrt és az istállót pedig megkapták a kecskék.
Az emberek jól fogadták. Volt aki azonnal jött segíteni, beszélgetett vele, akkor is, ha nehezen értették meg egymást; aztán volt akinek több idő kellett, hogy megbarátkozzon ezzel a messziről jött idegennel.
Otthon érzi magát, néhány belga barátja is van itt a környéken, akiket az alpinizmus vonzott ide. Saját magát kecskemanagernek hívja, akinek 5:30-kor kezdődik a műszakja és sokszor este későn ér véget. Színes, illatos, idilli környezetben él és különleges, nagyon finom sajtokat készít, amelyeket a helyiek néha fenntartásokkal kezelnek, ám Jonasnak köszönhetően már elkezdtek ismerkedni a penészes sajttal.
Hosszú távú tervei között a kecskék tenyésztése és megfelelő fejős állomány létesítése áll, emellett gondolkodik egy-két személy alkalmazásában is, amint kisüzemének körülményei megengedik.
