Amióta Csíkszentmihályi Mihály Flow című könyvét tanulmányoztam, ami az áramlásról, áramlatról szól, igyekszem tudatosítani azokat az apró lépéseket, amin keresztül ez az állapot létrejöhet.
Az egyik ilyen lépés, hogy rábízom magam a folyamatra: pontosabban igyekszem nem kontrollálni minden egyes pillanatot az életemben, hanem engedem, hogy az megtörténjen magától, úgy, ahogyan szeretne. Bizonyos esetekben ez úgy hangzik, mintha a tervezést kihagynám az életemből, pedig ez nem így van. Csak egy bizonyos részletét tervezem meg a dolgoknak, addig, amíg az első egy vagy két lépést megteszem, a többi úgyis jön.
Flow-ban vagy áramlásban lenni egyszerre könnyű és mégis nehéz, főleg akkor, ha eleve nincs meg a bizalom sem Istenben, sem az életben, sem a többi emberben és sokszor még önmagában sem. Akkor is nehezen jön létre, ha folyamatosan mindent kitalálunk, hogy hogyan lenne jó, ha nem hagyunk esélyt sem annak, hogy valami még jobb dolog történhessen, mint, amit mi kitaláltunk.
Ez a bevezető elég jól kapcsolódik a legutóbbi túránkhoz, amikor reggel még nem tudtuk eldönteni, hogy hova menjünk. Székelyföld tele van csodálatos látnivalókkal, így igazából teljesen mindegy mi mellett döntünk, mert biztosan fantasztikus élményben van részünk. Ezt az alapbizalmat csak annyival toldottuk meg, hogy olyan helyet szerettünk volna bejárni, ahol eddig csak érintőlegesen voltunk. Így esett a választásunk a Pogány havasra.
Fügés tetőn megállva a mellettünk lévő autóból egy kedves pár szállt ki és rövid beszélgetés után kiderült, hogy ők is arra túráznak, amerre mi, csak tovább is szeretnének menni 3-4 km-rel, egészen a Széphavasra.
Tyű, ennek nagyon megörvendtem, mert bár hallottam Széphavasról és a kápolnáról, nem jártam ott még sosem. Így mentünk együtt és jártunk be egy fantasztikus 13 km-es túrát a Pogány havas csúcsával.
Széphavas és a Szentlélek kápolna
Széphavast Fügés tetőről 1,5 óra gyaloglással értük el, végig csodás panorámában gyönyörködve. Jobbról a Tatros völgye és Bükkloka, balról a havas felhőkbe burkolózott Hargita köszönt vissza ránk, s meg is állapítottuk, hogy ritkán van lehetőségünk mindvégig ilyen fantasztikus, teljes panorámára.
A Szentlélek kápolna ékszerként ragyogott az 1328 méter magas Széphavas tetején. A kápolna elődjéről írásos emlék már 1630-ból van, ekkor még Csodatévő Boldogasszony kápolnának hívták, amely Boldogasszony havasán létezik. Önálló kápolnaként működött, a Moldvából a csíksomlyói búcsúra igyekvő zarándokokat itt várták a csíkiak, s a búcsúból ide kísérték vissza. Részt vettek együtt a szentmisén, aztán ettek-ittak, s egy évre elbúcsúztak egymástól.
Orbán Balázs 1869-ben így ír a kápolnával kapcsolatosan:
“A régi útnak elgyepesedett vonalát követve a Réczéd és Laposhavas lankáján egy óra alatt a Széphavas tetejére értünk, hol egy másik kápolnának látszanak még jelentékeny romjai.
Ez 26 lépés hosszu, 8 lépés széles épület volt, félkör apsisu szentélye a hajó széleségével bir, illetőleg annak minden megszakadás nélküli folytatása, nyugatra néző homlokzata még 7 láb magasságban fennáll, más oldalain is a 3 láb vastag falak még 4–5 láb magasan állva, daczolnak az idővel.
Ennyi maradvány van e szent romokból, melyek még alig egy század előtt bucsujárók áhitatos énekeit viszhangozták, melyek a honkivüli magyaroknak a honban levőkkel való összeköttetésének, testvéri találkozásának voltak minden évben felkeresett gyülpontjai; azon szent palládium, mely a hontól elszakadtakat e haza szeretetében, az őshazához való ragaszkodásban megtartá, mely a vallás szent malasztjával, a hit erős kötelékével fűzé e hazához künn levő, idegen földre települt testvéreinket; mert ezen – a Szent Lélek tiszteletére szentelt kápolnához gyült össze pünköstkor minden évben a kilencz moldovai székely (csángó) falu lakossága, fehéröltönyben, arany himzett fehér zászlókkal, s énekelve:
„Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére” jöttek ide, hol a csíki testvérekkel találkozva, zászlóikat összeérintve, mentek Csík-Somlyóra bucsura, visszatértökkor pedig az egész nép és deákság elkisérte idáig, hol miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen bucsuztak el a távozó rokonoktól.”
Csodaszép napunk volt.
Jól megjártuk magunkat, átmostuk a szellemünket, lelkünket frissen hullott hóval, enyhén csípős szellővel, s fenyők árasztotta illatos levegővel. S bár nem beszéltünk róla, mindvégig éreztük, hogy szakrális helyen vagyunk, zarándokok ezreinek nyomán lépkedünk…
További információk:
Széphavas Egyesület, melynek Molnár V. József a tiszteletbeli elnöke
Széphavas kápolna teljes története
