Nagyon sokszor hallottam már, hogy Székelyföldet és Erdélyt Tündérországnak hívják. Fura kettősség kavargott bennem, néha magától értetődő volt – főleg kicsi koromban, mostanában, felnőtt fejjel csak pislogtam a szó hallatán és bárgyún mosolyogtam rajta. Azt hittem, hogy egy erőteljes túlzás. Főleg messziről jövők szájából hallottam ezt a nevet, aztán persze mesékben, versekben, de hát amolyan jól kitalált fantázianévnek könyveltem el.
Aztán egyszer belefutottam egy cikkbe, ahol elhangzott Ipolyi Arnold neve és az általa megírt Magyar Mythológia. A néprajzkutatók, magyar szakosok és valószínűleg sok mindenki számára ismerős ez a könyv és a név is. Bevallom töredelmesen, a könyv tartalma számomra sok újdonságot tartogatott és meglepett, hogy nekünk, magyaroknak is van mitológiánk. De még milyen! 🙂
A könyv a magyar ősi hitvilágot és néplélektant foglalja össze, amely ebben a formában számomra sok mindenre magyarázatot adott, ami a gondolkodásmódunkat, ünnepeinket, nyelvünket, szavainkat, helyszínek elnevezését illeti. A gyerekek közelebb állnak ehhez a mitikus világhoz, számukra az óriások, törpék, tündérek és manók sokszor egyértelműen léteznek, a felnőttek számára ezek a lények csupán a képzelet szüleménye.
A név eredetére két magyarázat is szolgál.
Az egyik a távolságra és a megközelíthetetlenségre utal. Köztudott ugyanis, hogy a tündérek a hegyekben laknak, távol mindentől, hét erdőn és Hetedhétországon túl, hét várban. A hetes szám a tündérmesékben misztikus jelentőséggel bír, jelen helyzetben még érdekesebb az az egyezés, ami akár Erdély, akár Székelyföld esetében fennáll. Erdélyt hét erdő földjeként (Terra Septem Silvanum) vagy hét város területeként (Siebenbürgen) emlegették, Székelyföld pedig hét fő székből áll (Udvarhelyszék, Marosszék, Háromszéket alkotó Sepsi-, Kézdi-, Orbaiszék, Csíkszék és Aranyosszék).
A tündérek a magyar őshit legélénkebben fennmaradt eredeti sajátosságú képzete. Gyűjtőszóval tündéreknek hívták azokat az asszonyokat, nőket, akik jóságosak voltak, gyógyítottak, emberiség, természet, föld jótevői, anyái, női voltak. Ezek a nők nagyon sokszor fürgék voltak, szinte eltűntek egyik pillanatról a másikra és ilyenkor általában a hegy tetején istentiszteletet tartottak. Innen ered az egyes helyek elnevezése, mint a Pogányvár, Bálványosvár, Tündérvár, Rapsóné vára tündérek várait jelölik, az Oltárkő, Tűzhalom, Őrhalom pedig természetvallási istentisztelet helyszíneit őrzik.
Tündérország nevének másik magyarázata, amely főleg mondáinknak, regéinknek köszönhető a boldogságos hely, tüneményes élet helyszíneként jelölik, illetve szépségét, báját így kívánták hangsúlyozni.
Híres tündérnevek: Rózsa, Tarkő, Deva, Kalán, Aranka (Aranyka), Ilona, Herka, Emesa, Firtos, Tartod, Rapsóné, Klára, Dála (Székelydálya), Ramocsa.
Hogy őszinte legyek, nem láttam még tündért, de jóságos jelenlétüket lehet érezni minden hegycsúcson, tetőn. Egyfajta varázslat lengi be a friss levegőt, az ősi hitvilágunk és a szép kilátás áldása egyesül minden odalátogatóban, mely áldás után biztosan másként tekint ezekre a helyekre és megérti azt is, hogy miért kell ilyen messzire utazni Tündérországig.
Lehet, ugyan, hogy ez az egész csak egy mese, de az is lehet, hogy van benne valóság. Kívánom, hogy minél többször járjunk utána! 🙂
